Gergely Zsolt

fotós, videós

Már gyerekként elkezdtem fotózni, kezdetben egy kompakt fényképezőgéppel a családi kirándulások alkalmával. Ahogy idősebb lettem, egyre komolyabban kezdett érdekelni a fotózás, ezért 7. osztályban beszereztem az első cserélhető objektíves fényképezőgépet, és azóta is elválaszthatatlan része az életemnek.

Az évek során sok eseményt örökíthettem meg, mint például keresztelőket, esküvőket, maturanduszokat, városi rendezvényeken fotóztam, de az egyik kedvencem a ballagási fotók, portrék elkészítése. 

Azóta folyamatosan fejlesztem a tudásom, részt veszek különböző kurzusokon, és mindig arra törekszem, hogy a legjobb eredményeket érjem el a fotózás és videózás terén egyaránt. Számomra a legfontosabb, hogy megörökítsem a pillanatokat, és a legjobban visszaadjam az élet legfontosabb eseményeinek meghatározó pillanatait.

Gergely Botond

videós, vágó

Kisgyermek korom óta vonzanak a részletes, aprólékos munkák, amelyek bár sok időt és energiát igényelnek, de az eredmény mindig megéri.

2020-ban, a Covid járvány alatt kezdtem el érdeklődni a videóvágás iránt, és egy ismerősöm videós cégénél volt lehetőségem elsajátítani az alapokat. Egy intenzív tanulási időszak után már magabiztosan vágtam a videókat, és később olyan feladatokat is kaptam, ahol önállóan dolgozhattam.

Azóta folyamatosan vágom a videókat, próbálok a trend-del haladni és 2024 óta a legjobb barátommal, unokatestvéremmel, Zsoltival közösen azon dolgozunk, hogy minden olyan fontos pillanatot, ami nektek kedves, egy videón keresztül örökíthessük meg.

Scroll to Top